J. S. Bach

Hozzászólás
Uncategorized

bach

“Ha Bachot játszol, mondta De Leon úr, rendet raksz belül, tisztaság lesz a fejedben. Minden nap kell Bachot játszani, egész életeden keresztül.”

Anna Enquist: A titok

 

 

“Salgótarjánban születtem egy nagyon szegény cigány családban, heten voltunk, illetve vagyunk testvérek.

A neved ezt nem mutatja.

Mert ausztriai cigányok vagyunk, Grazból származunk, nagyapám szülei onnan vándoroltak Magyarországra. Volt köztük vándorköszörűs, cirkuszos, céllövöldés, mutatványos. A szüleim Salgótarjánban telepedtek le, másfél szobában laktunk tízen. Édesapám már fiatalon hárfázott, trombitált, mikor aztán a hárfa tönkrement annyira, hogy már nem lehetett megcsináltatni, került valahogy egy gitár a családhoz. Véletlenül lett gitáros. Négyéves voltam, mikor éjjelente, miután megjöttek a zenélésből, kicsi ivászat után folytatták a muzsikálást a lakásban. Ilyenkor mind a heten felkeltünk, és őket hallgattuk. Leginkább amerikai dzsesszt játszottak, hogy honnan tudták ezt leszedni, nem tudom. Otthon ment a zene egész nap rádióban vagy élőben, így nőttünk fel. Alig vártuk, hogy reggel legyen, mind a heten egymás kezéből kapkodtuk ki apám gitárját, de rám jutott a legkevesebb idő, mert én voltam a legkisebb a fiúk közül.

A többi testvéredből nem lett zenész?

Nem. Édesapám egyébként nem nagyon foglalkozott velem. Egész nap seprű volt a kezemben, azzal imitáltam a gitárt, így jártam mezítláb az utcákat. Szó szerint sírtam a gitárért. Anyám mondogatta, hogy ez a gyerek bedilizik, el kell vinni zeneiskolába, de akkor még nem vittek el. Apámhoz elkezdtek járni a környék településeiről növendékek, akiket gitározni tanított pénzért, és megengedte, hogy ha nem hancúrozok, ott ülhetek, amikor tanít. Az órák végére úgy, hogy a kezembe se vehettem a gitárt, megtanultam azt, amit a tanítványok. Utána rohantam ki seprűvel a kezemben, és képzeld, hallottam azt, amit játszottam a spárgahúrokon.

Mit láttál a gitárban, mit éreztél, mikor a kezedbe vetted?

Akkor még nem tudtam ezt megfogalmazni, hiszen azt sem tudtam, mi történik velem ilyenkor – erőt adott, és boldogságot. Bátornak, legyőzhetetlennek éreztem magam. Az akkordok szépsége, a húrok hangja már akkor is eksztatikus élményt nyújtott. Már előre hallottam, mit fogok játszani. Volt mindig egy ilyen sound a fejemben és a szívemben, onnan indult ki a zene, mikor kipengettem a húron a hangokat, az a folyamatnak már csak a vége volt. Ez ma is így van. Tizenkét éves voltam, mikor anyám nem bírta tovább, és beiratott a salgótarjáni zeneiskolába. A kottát és az alapokat az első órák után megtanultam. Egy év alatt végeztem el hat évnyi anyagot. Mivel egy szobánk volt, otthon nem tudtam gyakorolni, a zeneiskolában kaptam egy külön termet, és reggeltől estig nyeltem a kottákat, a darabokat. Végigmentem az összes jelentős gitáriskola irodalmán. Így akadtak a kezembe egyszer csak Bach zongoraátiratai. Mikor a tanárom, Borsányi Matyi bácsi hallotta, hogy ezeket is játszom, kezembe adta Bach gitárátiratait. Ez visszavonhatatlanul megváltoztatta az életemet.

Hány éves voltál akkor?

Tizenhárom. És ez a szerelem most is tart.

Mit adott egy kis salgótarjáni roma kamasznak Bach?

Minden benne volt, amiről az univerzum szól, benne az egész emberiséggel. Logikus volt és tökéletes. A kompozíciókból áradt a harmónia, a szépség, mindezek mellett minden hang és minden akkord megmaradt őszintének. Szerintem Isten mondhatta Bachnak, hogyan komponáljon. Sokfelé koncertezek, Marokkóban, Párizsban, New Yorkban, Koreában, de amikor Bach átiratait kezdem játszani, megváltozik az atmoszféra. Az emberek kész lesznek: elcsendesednek, sírnak, nevetnek, tapsolnak, fütyülnek.”

(Interjú részlet Snétberger Ferenc gitárművésszel)

“Húsz gyermeke volt, Weimarban, Köethenben és Lipcsében volt kántor és orgonista, nagyon szegény volt, s húsz gyermek között írta miséit, versenyeit és szvitjeit, úgy, ahogy magunkfajta ember könnyű cikket, olcsó fecsegést kanyarít le, vasárnapra… Úgy írt, ahogy a fák lélegzenek, ahogy az erdő egyszerre hallgat és beszél, úgy írt, mint Isten, mikor még nem volt Föld és Ég, csak dallam volt, az összhang, az anyagtalan és érthetetlen. Húsz gyermek között írt, koldusszegényen, kántor volt, nem volt egy jó kabátja… Hallgass, hallgass. Most Bach beszél. Hallgasd”

Márai Sándor: Bach

 

 

 

A genezis titka Bach zenéjében.

Praszád

Hozzászólás
Uncategorized

Idén harmadik alkalommal megyek a nyári jógatáborunkba. A jóga számos fajtáját gyakoroljuk ott, például reggel ászanázunk, pránajámázunk, mantrázunk majd délelőtt és délután is védikus filozófiát hallgatunk.  És egy hétig praszádot eszünk…

Mi az a praszád? Miután elkészült a reggeli, az ebéd, a vacsora, az először jó szívvel fel van ajánlva az Istennek:  mindenből egy kis adag az oltárra kerül. Az étel amit az Isten megízlelt a praszád, ami később visszakerül a közös ételbe és így mindannyian praszádot ehetünk.

Tavaly nyáron, a tábor utolsó estéjén a tűzceremónián az áldozati tűznél
– ahogy ilyenkor szokás – gyümölcsök lettek felajánlva. A szertartás végén mindenki kapott a praszádból.

Én egy banánt kaptam. Letörtem belőle magamnak egy darabot és a többivel megkínáltam néhány barátomat. Aztán ott szorongattam a banán héját, mert amiből az Isten evett nem volt szívem eldobni. Végül azt találtam ki, hogy hazahozom Esztergomba és a kertemben berakom a komposztáló ládába. Így is tettem.

A láda oldala ki van nyitva és tavasz óta folyamatosan ömlik ki az elkészült friss, gazdag föld. Először a tyúkhúrra figyeltem fel. Egész kis mező nőtt márciusban, gyönyörű egészséges tyúkhúrból a láda mellett.

Ott él mellette a fügefánk is. Nemrég vettem észre, hogy egy hosszú ágat növesztett jobbra, lefelé. Nyúlik a komposztláda felé, a levelei már elérik a friss komposztot.
Praszádot kér ő is.

füge.JPG

 

2016 augusztus : ekkora, szép egészséges fügék teremnek idén. Tavaly nem érett be szeptemberre sem a termés. Idén már júliusban ettünk mézédes fügét.

WP_20160731_18_08_29_Pro

 

A hifis

Hozzászólás
Uncategorized

2003-ban hallottam meg először a zenét.
Persze hallgattam zenét azelőtt is, voltak kedves nóták és zenekarok, már kisiskolás korom óta. Mégis 2003-at mondanám az eszmélés idejének.

Éppen a Balatonon laktam. Úgy alakult, hogy 2000 környékén másfél évet Veszprémben, majd még ugyanennyit Balatonfűzfőn éltem. Egyik délután betértem Székesfehérváron egy nagy elektronikai áruházba. Valamit amúgy is vennem kellett, utána volt időm, nézelődtem  és átsétáltam a hifi részlegre is. Ez egy kis elszeparált szoba, benne középen kényelmes kanapéval. Elöl szemben erősítő, cd lejátszó és jobbra-balra vagy 7-8 pár hangfal.

Megismételem, mert fontos körülmény a továbbiak és általánosságban a minőségi zenehallgatás szempontjából is :

ráértem, volt időm, nem kellett sietni sehová.

Eladó berakott egy cd-t és magamra hagyott. Egyedül voltam a szobában és szólt a Dire Straits. Hangosan, szép tisztán, telten szólt: elsőre ennyit hallottam meg.  Lement az első szám, a második … a harmadik.

Minden különös elvárás nélkül ültem és lazultam le számról számra, csökkent bennem a zizegés, hallgattam a zenét és hagytam, hogy hasson rám. Egyszer csak – hogy is mondjam… mintha kinyílt volna a fülem!  Nagyon jól éreztem magam, talán át is futott rajtam valmi jóleső borzongás mert egyszer csak ott volt a szobában a zene! Éreztem a zenészek egymástól való elhelyezkedését térben, a számok nem csak ritmus és dallamok voltak már szöveggel vagy annélkül, hanem külön kis lélegző, teremtett világok.

Az ott töltött egy óra alatt megtértem. Az ilyen zenehallgatás boldoggá tesz és feltölt. A zene mindenestől: a mű, az előadó, a felvétel helyszíne, módja együttesen okoznak egy olyan jelenlétérzetet amitől időtlenül telnek el az órák és a végén felmerülve a felszínre érzem, hogy feltöltődtem, gyógyultam közben. Szoktam  mondani, hogy leülsz náthásan, fejfájósan és mire felállsz egy óra múlva jobban vagy. A jó zene gyógyít és nemesít. Sokszor van, hogy odaülök egy könyvvel, újsággal és úgy elragadja a figyelmemet ami szól, hogy az újság úgy marad kinyitva az első oldalon.

Éreztem, hogy ezt nagyon szeretném máskor is átélni. Arra a Marantz sztereo erősítőre nem tellett ami ott volt bekötve. Egy kb felébe – harmadába kerülő Denon-t vettem egy cd-vel. És egy hónap múlva megvolt még és megvettem azt a pár hangfalat ami akkor szólt.

Az elmúlt tizenhárom évben sok örömöt okozott ez a kis rendszer nekem és a barátaimnak is. Ünneppé változtatott sok hétköznapi délutánt és estét.

Szerencsés, áldott körülmények együttállásakor létrejöhetnek olyan zenei művek a legkülönböző stílusokban ami ott amikor előadták egy egyszeri megismételhetetlen csoda volt. Aki jelen volt lehet,  hogy katarzist élt át. Miután hazament már nem ugyanaz az ember volt mint előtte. Egy jó felvétellel és egy jó rendszerrel újra és újra át tudom élni ezeket a pillanatokat. Csak az kell hozzá, hogy nyugodtan figyeljek. Nem jön rögtön, el kell telnie egy kis időnek amíg megérkezem.

Múlt héten megláttam használtan AZT az erősítőt amilyen akkor szólt 2003-ban.
Tizenöt éves kora ellenére makulátlan állapotban és már az ára is barátságosabb. Ma délután óta ő zenél itthon azzal a pár Elac hangfallal.

Szepes Mária írja, hogy minden nap találjuk alkalmat, hogy átmossuk a lelkünket  valami örök értékű művészettel. Legyen irodalom, festmény, film vagy a zene, igényes képregény vagy számítógépes játék.  Más emberré válunk, kincseket kapunk.
Jobb lesz az életünk, jobb lesz a világ.

WP_20160521_001

 

 

Radics Béla

Hozzászólás
zene

“Én ebben az időben fedeztem fel magamnak a blues zenét, és ekkor tudatosult bennem az, milyen is az igazi rockzene. Ezt annak köszönhetem, hogy megismertem Jimi Hendrixet és a Cream együttes zenéjét. Emlékszem, elkezdtünk próbálni egy Jimi Hendrix-számot, nagyjából már tudtuk is játszani, csak nekem voltak problémáim a gitárszólóval. Próbaszünetben mindig odaültem a magnó mellé, igyekeztem hangról hangra ugyanazt játszani, mint Hendrix. Nekem addig még soha ilyen nehézségem nem volt, ez azonban nem ment, nem értettem a logikáját. próbáltam rájönni a titkára – és amikor megértettem, más zenész lett belõlem. Minden átértékelõdött bennem: éreztem, hogy végre megtaláltam azt az utat, amelyet zenészként követnem kell. Amikor az elsõ Cream-nagylemezt meghallgattam, még inkább megerõsödött bennem a hit. Olyan gitárzene volt ez, amirõl mindig álmodtam. Költészet, lélek volt Eric Clapton gitárjátékában, óriási hatással volt rám.”

Radics_Béla.jpg

A megkerült gondolat

Hozzászólás
Uncategorized

Húsz évnél is régebben olvastam egy  pár soros idézetet az egyik Readers Digest válogatásban ami nagyon megérintett. Éreztem, hogy valami olyat találtam amire most már emlékezni fogok. Bár csak egyszer olvastam, de húsz éve szinte szóról szóra megmaradtak bennem a mondatai.

Emlékszem mekkora élvezettel forgattam ezeket a tartalmas kis újságokat. Hónapról hónapra több órányi érdekes olvasnivaló volt bennük.  Egy jól kiválasztott kétnyelvű olvasmány, a cikkek hol tanítottak, hol valami izgalmas valós történetet meséltek el. A vicceken nevetni tudtam. A legkedvesebbek azonban a hol vidám, hol lélekemelő hétköznapi lejegyzett élethelyzetek, lepárolt tapasztalatok voltak. Meglátni a csodát a mindennapiban. Ez az ! Kimondhatom: ha könyvet veszek a kezembe vagy leülök egy film elé szinte mindig ezt keresem.

Annak ellenére, hogy szinte teljesen megmaradt az olvasott gondolat tartalma én azért próbáltam megtalálni, hogy meglegyen szóról szóra, az író nevével. Úgy éreztem, hogy csak akkor lesz az enyém igazán. Neten kutakodtam, mondat-töredékekre kerestem rá magyarul és angolul de semmi! Két hete a Nyugati Pályaudvaron a régi újságok között találtam néhány kilencvenes évekből való számot. Azokban nem találtam meg, de akkor határoztam el, hogy megpróbálom összegyűjteni azt a pár évfolyamot amiben ott lapul az én idézetem. Tegnap voltam Tatabányán a zsákmányomért : 74 db húsz éves Readers Digestet.
WP_20160508_003

Hazaértem és elkezdtem átlapozni őket. A húsz éve nem látott példányokra emlékeztem a borítójukról és ismerősként köszöntek vissza a történetek is.
Majd, talán a hatodik vagy hetedik újságban – szinte éreztem, hogy közeledik, mindjárt meglesz – egyszer csak ott volt előttem!

Megtaláltam a gondolatot, amit húsz éve keresek:

“Mit csináltam volna másként húsz-harminc éves koromban, ha már akkor tudtam volna azt, amit ma? Először is többet nevettem volna (több Stan és Pan filmre mentem volna el). Aztán kevesebbszer gyászoltam volna, mert már tudtam volna, hogy veszteségeink nem mindig véglegesek, amit meg elveszítünk, olykor nem is volt méltó rá, hogy birtokoljuk.

Jobban figyeltem volna a változó évszakokat. (azt mondta egyszer egy idősebb barátom egy szép tavaszi reggelen: Ha száz évig élek, még akkor is csak százszor gyönyörködhetek ebben!)

Merészebb lettem volna. Úgy értem, hogy érzelmileg merészebb. Eudora Welty Pulitzer-díjas írónő megállapításának szellemében, aki azt mondta, minden valódi merészség a bensőnkből származik.

Előbb megértettem volna, milyen tökéletesen kielégítőek lehetnek az élet egyszerű eseményei: egy csésze finom kávé reggel, kisfiam hangja a hálószobájából, amikor “jóéjszakát” kíván, egy mézszínű, gömbölyű macska, amint a szoba napsütötte sarkában alszik.”

(Alice Steinbach. Baltimore Sun – a magyar Readers Digest válogatásból, 1994 november)

Kis Mozart

Hozzászólás
Uncategorized
Pilinszky3

Kepes András:
Azt mondta anyukád, hogy egyszer, amikor még kicsi voltál, odahívtad őt a zongorához, és az mondtad, hallgassátok együtt a zenét. És ott ültél a kotta előtt, de nem zongoráztál. Azt hitted, hogy az anyukád is hallja az a zenét, amit te látsz.

Kocsis Zoltán:
Nagyon sokáig nem hittem el, hogy vannak emberek, akiknek nincsen belső hallásuk. Mostanában kezdem elhinni, hogy tényleg vannak ilyen emberek.

Kepes András:
Az miből áll? A kottára nézel…

Kocsis Zoltán:
És hallom. Vagy pedig meghallgatok magamban bármilyen zeneművet, és ott nem lesznek hibák. Nem fordulhat elő, hogy a kürtös gikszert fúj… Úgy hallgatom, ahogy akarom, persze. Bármilyen zeneművet vissza tudsz idézni, meg tudsz hallgatni magadban nem? Nem olyan nagy dolog.

(Kepes András: Beszélgetések)

kocsis

A táplálkozás jógája

Hozzászólás
Uncategorized

Néhány hete találtam rá Omraam Mikhael Aivanhovnak, a bolgár származású 1986-ban eltávozott  mesternek, a táplálkozás jógája című könyvére.

aivanhovA szerző maga, bár soha nem írt könyveket, az előadásainak a szövegeit adták ki írásos formában. Tiszta, egyszerű gondolatait mint a nektárt iszom és megfogadom: A tanácsai beépülnek a napjaimba.

Az, hogy hogyan, milyen körülmények között fogyasztjuk el az ételünket akár fontosabb is lehet annál, mint az amit eszünk. Milyen fontos lenne az, hogy evés közben ne tévézzünk, ne internetezzük, ha lehet ne is nagyon beszélgessünk. Szenteljük az osztatlan figyelmünket az ételnek és az evésnek. Az étel szerelmes levél Istentől, amivel nem csak a fizikai testünket tápláljuk. A fizikai testünk mellett létező finomfizikai testünknek is szüksége van táplálásra. Itt jön elő az első falat elfogyasztásának a módja: Érdemes az első falatot nagyon jól megrágni, hogy szinte nyelés nélkül tűnjön el a végén. Megtörténik, hogy ilyen-olyan okból nem jutunk ételhez akár egy egész nap, vagy még hosszabb időn keresztül és teljesen elgyengülünk. Ilyenkor már az első falat lenyelésekor érezzük, hogy erőre kapunk – amikor az még szinte le sem jutott a gyomrunkba, még semmi sem szívódhatott fel belőle bennünk. Ilyenkor a finomfizikai testünk kap erőre az első falattól, ami azonnal kihat a fizikai testünkre is.  Evés után ne ugorjunk fel azonnal és rohanjunk a dolgunkra, hanem miután az utolsó falatot lenyeltük, maradjunk ülve és legalább három – négy nyugodt, mély lélegzettel fejezzük be az étkezést.

Nálam megváltozott az is, hogy hogyan fogyasztom el a reggeli gyógyteámat:
Ahelyett, hogy egyszerűen csak elkortyolnám a reggeli teámat, megállok egy pillanatra és arra gondolok, hogy mennyi finom, pozitív rezgést fogadhatott be a növény abban a tiszta környezetben, ahol addig növekedhetett amíg leszedték. Ezután tiszta körülmények között, nagy szakértelemmel foglalkoztak vele Gyuri bácsiék. Végül, a forrásvízben, amit valami tiszta, távolabbi helyről – általában a Szentendre feletti Lajos forrástól hozunk –   kioldódhat belőle minden jó. Így, még az íze is más…

 

Odaát – és újra itt

Hozzászólás
Uncategorized

Tegnap hallottam először Dobronay László történetét.
Súlyos autóbalesete volt, 140-nel ütközött fának. Lentebb elmeséli mi történt vele.

Többnyire hasonló dolgokról számolnak be azok, akik jártak odaát és visszatértek.
Utána szinte mindenki jobban becsüli az életét. A hétköznapokat is. Az embereket akik körülvesznek. Valaki ezt írta: “Mióta visszajöttem látom, szinte hallom, ahogy nő a fű kertben. Korábban ehhez nem volt szemem.”

És nekem a lényeg, ami elhangzik a végén és jó lenne ha megmaradna:
Az élményének a lepárolt tapasztalata olyan mint egy imádság:

Mit jelent az, hogy szeretet?
Nem ártok senkinek, – még magamnak sem.
Megbocsátok mindenkinek, – még magamnak is.
Ott segítek ahol tudok, –  még magamon is.
Személyválogatás nélkül, viszonzás várás nélkül,
teljes odaadással.
Nem teszem a másik embernek amit nem akarom,
hogy nekem megtegyenek.
Azt teszem a másikkal amit elvárnék, hogy velem tegyenek.

Ha még mindig nem tudom, hogy mit tegyek akkor a lelkiismeretem a végső eligazító.