Márai Sándor

Hozzászólás
Uncategorized

“Márai Sándor, eredeti nevén márai Grosschmid Sándor Károly Henrik (Kassa, 1900. április 11. – San Diego, Kalifornia, 1989. február 21.) magyar író, költő, újságíró. Márai életútja az egyik legkülönösebb a 20. századi magyar írók között. Már az 1930-as években korának egyik legismertebb és legelismertebb írói közé tartozott. Amikor azonban 1948-ban elhagyta hazáját, tudatosan és következetesen kiiktatták műveit a hazai irodalmi életből, és haláláig a nevét is alig ejtették ki.”
Forrás: Wikipédia

Ha egyvalakit kell mondanom, akkor én őt választom: Márai az én íróm! Velem van minden nap, itt él bennem, tértől és időtől függetlenül egyszerre Kassán, Párizsban, Budán, Leányfalun, Nápolyban, New Yorkban vagy San Diegóban. Bármikor autózok át Budán a Krisztinavároson, ha a Mikó utca kereszteződéséhez érek nézek fel az utca tetejére, ahol a házuk állt és ahol most a szobra van. Tőle tanultam a legtöbbet arról, hogy hogyan olvassak. Tucatnyi íróra ő hívta fel a figyelmemet: Marcus Aurelius, Montaigne, Proust, La Rochefoucauld, Renard, Goethe, Arany, Krúdy, Kosztolányi… Tőle tudom, ha nincs “áram” az írásban akkor az nem sokat ér.

“Erővel olvasni. Néha nagyobb erővel olvasni, mint amilyen erővel az írás készült, melyet olvasol. Áhítattal, szenvedéllyel, figyelemmel és kérlelhetetlenül olvasni. Az író fecseghet; de te olvass szűkszavúan. Minden szót, egymás után, előre és hátra hallgatódzva a könyvben, látva a nyomokat, melyek a sűrűbe vezetnek, figyelni a titkos jeladásokra, melyeket a könyv írója talán elmulasztott észlelni, mikor előrehaladt műve rengetegében. Soha nem olvasni fitymálva, mellékesen, mint akit egy isteni lakomára hívtak, s csak a villa hegyével turkál az ételekben. Elegánsan olvasni, nagylelkűen. Úgy olvasni, mintha a siralomházban olvasnád az utolsó könyvet, melyet még beadott celládba a porkoláb. Életre-halálra olvasni, mert ez a legnagyobb, az emberi ajándék. Gondold meg, hogy csak az ember olvas.”

Füves könyv: az olvasásról

marai_magazin

 

 

Minden a füves könyvvel kezdődött tizenöt éve. Az első reakcióm az volt, hogy mit képzel ez az ember magáról? Hogy jön ez ahhoz, hogy így kategórikusan megmondja a frankót az életről? Félre is tettem egy időre. Jött az “Egy polgár vallomásai”, alig bírtam letenni a könyvet, annyira tetszett! Visszatértem a füves könyvhöz  és már más szemüvegen néztem rá, tudtam, hogy mit megélt negyvenéves korára és micsoda szeme van az élethez!  Jöttek a Naplók. Többször is. Az első teljes olvasás után kötetről-kötetre követem ahogy jelennek meg az új, “Teljes napló” kiadások. A Garrenek művét még csak elkezdtem a Zendülőkkel, de már betárazva vár a többi, hogy elolvashassam az ötkötetes, Márai saját maga által is fő művének tartott regényfolyamot.

sandor-janos

“Utolsó leheletemmel is köszönöm a sorsnak, hogy ember voltam, és az értelem egy szikrája világított az én homályos lelkemben is. Láttam a földet, az eget, az évszakokat. Megismertem a szerelmet, a valóság töredékeit, a vágyakat és a csalódásokat. A földön éltem és lassan felderültem. Egy napon meghalok: s ez is milyen csodálatosan rendjén való és egyszerű! Történhetett velem más, jobb, nagyszerűbb? Nem történhetett. Megéltem a legtöbbet és a legnagyszerűbbet, az emberi sorsot. Más és jobb nem is történhetett velem.”

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s