A megkerült gondolat

Hozzászólás
Uncategorized

Húsz évnél is régebben olvastam egy  pár soros idézetet az egyik Readers Digest válogatásban ami nagyon megérintett. Éreztem, hogy valami olyat találtam amire most már emlékezni fogok. Bár csak egyszer olvastam, de húsz éve szinte szóról szóra megmaradtak bennem a mondatai.

Emlékszem mekkora élvezettel forgattam ezeket a tartalmas kis újságokat. Hónapról hónapra több órányi érdekes olvasnivaló volt bennük.  Egy jól kiválasztott kétnyelvű olvasmány, a cikkek hol tanítottak, hol valami izgalmas valós történetet meséltek el. A vicceken nevetni tudtam. A legkedvesebbek azonban a hol vidám, hol lélekemelő hétköznapi lejegyzett élethelyzetek, lepárolt tapasztalatok voltak. Meglátni a csodát a mindennapiban. Ez az ! Kimondhatom: ha könyvet veszek a kezembe vagy leülök egy film elé szinte mindig ezt keresem.

Annak ellenére, hogy szinte teljesen megmaradt az olvasott gondolat tartalma én azért próbáltam megtalálni, hogy meglegyen szóról szóra, az író nevével. Úgy éreztem, hogy csak akkor lesz az enyém igazán. Neten kutakodtam, mondat-töredékekre kerestem rá magyarul és angolul de semmi! Két hete a Nyugati Pályaudvaron a régi újságok között találtam néhány kilencvenes évekből való számot. Azokban nem találtam meg, de akkor határoztam el, hogy megpróbálom összegyűjteni azt a pár évfolyamot amiben ott lapul az én idézetem. Tegnap voltam Tatabányán a zsákmányomért : 74 db húsz éves Readers Digestet.
WP_20160508_003

Hazaértem és elkezdtem átlapozni őket. A húsz éve nem látott példányokra emlékeztem a borítójukról és ismerősként köszöntek vissza a történetek is.
Majd, talán a hatodik vagy hetedik újságban – szinte éreztem, hogy közeledik, mindjárt meglesz – egyszer csak ott volt előttem!

Megtaláltam a gondolatot, amit húsz éve keresek:

“Mit csináltam volna másként húsz-harminc éves koromban, ha már akkor tudtam volna azt, amit ma? Először is többet nevettem volna (több Stan és Pan filmre mentem volna el). Aztán kevesebbszer gyászoltam volna, mert már tudtam volna, hogy veszteségeink nem mindig véglegesek, amit meg elveszítünk, olykor nem is volt méltó rá, hogy birtokoljuk.

Jobban figyeltem volna a változó évszakokat. (azt mondta egyszer egy idősebb barátom egy szép tavaszi reggelen: Ha száz évig élek, még akkor is csak százszor gyönyörködhetek ebben!)

Merészebb lettem volna. Úgy értem, hogy érzelmileg merészebb. Eudora Welty Pulitzer-díjas írónő megállapításának szellemében, aki azt mondta, minden valódi merészség a bensőnkből származik.

Előbb megértettem volna, milyen tökéletesen kielégítőek lehetnek az élet egyszerű eseményei: egy csésze finom kávé reggel, kisfiam hangja a hálószobájából, amikor “jóéjszakát” kíván, egy mézszínű, gömbölyű macska, amint a szoba napsütötte sarkában alszik.”

(Alice Steinbach. Baltimore Sun – a magyar Readers Digest válogatásból, 1994 november)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s