A zenehallgatásról

Hozzászólás
Uncategorized

2003-ban hallottam meg először a zenét.
Persze hallgattam zenét azelőtt is, voltak kedves nóták és zenekarok, már kisiskolás korom óta. Mégis 2003-at mondanám az eszmélés idejének.

Éppen a Balatonon laktam. Úgy alakult, hogy 2000 környékén másfél évet Veszprémben, majd még ugyanennyit Balatonfűzfőn éltem. Egyik délután betértem Székesfehérváron egy nagy elektronikai áruházba. Valamit amúgy is vennem kellett, utána volt időm, nézelődtem  és átsétáltam a hifi részlegre is. Ez egy kis elszeparált szoba, benne középen kényelmes kanapéval. Elöl szemben erősítő, cd lejátszó és jobbra-balra vagy 7-8 pár hangfal.

Megismételem, mert fontos körülmény a továbbiak és általánosságban a minőségi zenehallgatás szempontjából is :

ráértem, volt időm, nem kellett sietni sehová.

Eladó berakott egy cd-t és magamra hagyott. Egyedül voltam a szobában és szólt a Dire Straits. Hangosan, szép tisztán, telten szólt: elsőre ennyit hallottam meg.  Lement az első szám, a második … a harmadik.

Minden különös elvárás nélkül ültem és lazultam le számról számra, csökkent bennem a zizegés, hallgattam a zenét és hagytam, hogy hasson rám. Egyszer csak – hogy is mondjam… mintha kinyílt volna a fülem!  Nagyon jól éreztem magam, talán át is futott rajtam valmi jóleső borzongás mert egyszer csak ott volt a szobában a zene! Éreztem a zenészek egymástól való elhelyezkedését térben, a számok nem csak ritmus és dallamok voltak már szöveggel vagy annélkül, hanem külön kis lélegző, teremtett világok.

Az ott töltött egy óra alatt megtértem. Az ilyen zenehallgatás boldoggá tesz és feltölt. A zene mindenestől: a mű, az előadó, a felvétel helyszíne, módja együttesen okoznak egy olyan jelenlétérzetet amitől időtlenül telnek el az órák és a végén felmerülve a felszínre érzem, hogy feltöltődtem, gyógyultam közben. Szoktam  mondani, hogy leülsz náthásan, fejfájósan és mire felállsz egy óra múlva jobban vagy. A jó zene gyógyít és nemesít. Sokszor van, hogy odaülök egy könyvvel, újsággal és úgy elragadja a figyelmemet ami szól, hogy az újság úgy marad kinyitva az első oldalon.

Éreztem, hogy ezt nagyon szeretném máskor is átélni. Arra a Marantz sztereo erősítőre nem tellett ami ott volt bekötve. Egy kb felébe kerülő Denon PMA 655R-t egy Denon CD játszóval. Aztán, egy hónap múlva még megvolt és megvettem azt a pár ELAC 107 hangfalat, ami akkor szólt.

Az elmúlt tizenöt évben sok örömöt okozott ez a kis rendszer nekem és a barátaimnak is. Ünneppé változtatott sok hétköznapi délutánt és estét.

Szerencsés, áldott körülmények együttállásakor létrejöhetnek olyan zenei művek a legkülönböző stílusokban ami ott amikor előadták egy egyszeri megismételhetetlen csoda volt. Aki jelen volt lehet,  hogy katarzist élt át. Miután hazament már nem ugyanaz az ember volt mint előtte. Egy jó felvétellel és egy jó rendszerrel újra és újra át tudom élni ezeket a pillanatokat. Csak az kell hozzá, hogy nyugodtan figyeljek. Nem jön rögtön, el kell telnie egy kis időnek amíg megérkezem.

Szepes Mária írja, hogy minden nap találjuk alkalmat, hogy átmossuk a lelkünket  valami örök értékű művészettel. Legyen irodalom, festmény, film vagy a zene, igényes képregény vagy számítógépes játék.  Más emberré válunk, kincsekre lelünk minden nap és gazdagabb lesz az életünk, jobb lesz a világ.

Talán nem baj, ha beteszem ide a linkjét két olyan blogbejegyzésnek, ahol az én suta szavaimnál szerintem sokkal szebben, sokkal jobban le van írva mi is az, az amiért lelkesedek, lelkesedünk. Ebben a két bekezdésében pedig, benne van minden:

forrás: http://audiolife.blog.hu/2016/07/25/egy_meghiusult_interju_tortenete

“Az a hang, ott abban a régi polgári lakásban, azóta is kísért. És az a kultúra is, ami finoman kikerüli a konfliktusokat és leginkább a minőségről, kultúráról és az ízlésről szól, kerülve a magamutogató páváskodást, a művészkedő ájtatoskodást, meg mindent, ami ezzel jár. Mindezt nem nagyképűségből teszi, hanem azért, mert ez így természetes és normális. Egy natúr középkategóriás Harman Kardon cd játszó (HD 710) és egy saját készítésű csöves erősítő, meg némi régi orosz kábel volt bekötve egy szintén DIY hangfalba. Húsz évvel később, túl nyolc évnyi bloggerkedésen, túl több száz szövegen, azt is megértettem egy budafoki műhelyszobában állva, hogy miért nem kér az egész hazai hifiből Dénes Péter már semmit, és ez a két élmény hogyan kapcsolódik össze bennem.”
.
.
.
“Azon az estébe hajló délutánon pont az volt a legérdekesebb, ahogyan anno régen a is az volt a legfurcsább és egyben a legtermészetesebb is, hogy erről az egészről lehetett értelmesen beszélgetni. Értették, anélkül, hogy külön meg kellett volna egyeznünk benne, hogy mi most nem fogunk az audio világának zegzugos útvesztőiben elveszni és a szeret/nem szeret skálán beárazni különböző márkákat, embereket. Mindez azért fontos, mert húsz éve is pontosan ugyanaz volt a helyzet. Vagyis az, hogy a készülék nem fontos. A kultúra a fontos. A készülékek halott dolgok, életet mi viszünk beléjük, és egyáltalán nem mindegy, hogyan tesszük. Pontosabban, mindez attól függ, ki mit keres benne, másszóval ez inkább értékrendbeli kérdés, nem a hangminőségről szól.”

és a másik kedvenc bejegyzésem:

http://audiolife.blog.hu/2016/01/17/vannak_kivetelek_ongaku_angol_modra

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s